Ősz elején mindig mérleget vonunk a mögöttünk hagyott nyarat illetően. Különösen igaz ez a Tisza-tónál.
Az már most látszik, hogy forgalmas, eseménydús nyáron vagyunk túl, a szolgáltatók néhány területen kiemelkedő eredményekről számolnak be. A bátrabbak rekordévről, az óvatosabbak forgalmas főszezonról beszélnek régiószerte. Legtöbben a máig rendkívülinek tartott 2012-es évhez hasonlítják az idei nyarat.

A szállásadók elégedetten nyilatkoztak lapunknak a nyári hónapokról. Évről évre nő a Tisza-tónál eltöltött vendégéjszakák száma, jó eséllyel idén is folytatódik a pozitív tendencia.

„Rendkívül sok foglalásunk, egész nyáron telt ház volt a panzióban”

– Tapasztalataink szerint, nem volt jellemző, hogy a turisták egy helyben töltötték volna a szabadidejüket, előszeretettel látogatták meg a környező településeket – értékelt Tóth Ágnes, az abádszalóki Kéksziget Panzió tulajdonosa.

– Nemcsak az utóbbi idők egyik legmelegebb nyara volt a mostani, de a látogatószámot tekintve is az egyik legjobb főszezont zártuk, csak a 2012-es év volt ehhez hasonló – erősítette meg az elhangzottakat Ábrahám Tamás szállodaigazgató.

Bár a tiszafüred-örvényi Hableány Hotel és Étteremben inkább a vendéglátás volt hangsúlyos, a szálloda is közel telt házon ment május és augusztus között.

A tapasztalatok szerint egyre közelebb kerül egymáshoz a természet és a turizmus, ezáltal minden évben népszerűbb a természeti értékekre épülő aktív kikapcsolódás. Idén is népszerűek voltak a természeti látnivalók, az örök slágernek számító kerékpározás, csónaktúrák és tanösvény-látogatások most is zászlóshajóként vitték előre a Tisza-tó turizmusát.

– Az idei szezon várakozásainknak megfelelően zajlott, mind szállásaink, mind a kikötői szolgáltatások és túrák tekintetében. A vendégek közül többen egyénileg kívánták felfedezni a környező természetet – reagált megkeresésünkre Szabics Gábor, a Szabics Kikötő és Szabadidőpart munkatársa.

A tiszafüredi kikötő népszerű attrakciója a Tiszavirág Ártéri Sétaút és az Örvényi Pákász Tanösvény, melyeket idén is kiemelt érdeklődés övezett. A szállások foglaltsága az előző szezonhoz képest hasonlóan alakult.

„Az ősz beköszöntével egy új szezon veszi kezdetét. Ez először az osztálykirándulások, majd a horgászat időszakát jelenti”– fűzte hozzá.

A horgászatra épít a tiszaderzsi kikötő is, mely május óta telt házzal működik. A fekvéséből adódóan, kimondottan horgászkikötőként funkcionáló hajóállomást nyáron is ellepik horgászok.

„A horgászok sem tétlenkedtek, jelentős fogásokat könyvelhettek el” – Az itteni csendes, nyugodt környezetet nagyon kedvelik a pecások. Másokkal ellentétben nyáron is számtalan horgász látogat minket. A nyár nem szerénykedett kiemelkedő fogásokban sem, júniusban kapott a folyón egy nyolcvan kilogramm feletti harcsa, de többször volt példa tíz-húsz kilogrammos pontyfogásokra – tudtunk meg részleteket Varga László ügyvezetőtől.

Az idén Tiszaderzsen megforduló horgászok túlnyomó többsége belföldi, kisebb része osztrák és német nemzetiségű volt.

Visszatérnek a látogatók ide is

A gazdasági válság után most kezd magára találni a kunmadarasi Kunmadár rendezvény.

– Bár az augusztus 20-ai versenyünk az esős idő miatt felemásra sikerült, a régi közönség kezd visszatérni a versenypálya mellé, de új látogatókat is sikerült megszólítani és a Tisza-tó régióba csábítani – mondta Hadnagy József főszervező.

A szakma szerint a pálya is sokat fejlődött, készen áll arra, hogy a kontinens meghatározó versenypályái között legyen.

Ujvári László

Forrás: https://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet-jasz-nagykun-szolnok/evrol-evre-no-tisza-latogatottsaga-841565/